Ads 468x60px

.

    2011. június 5., vasárnap

    Thor-műholdak: kódot kaptak a Filmbox-csatornák


    Elsősorban a Digi Tv előfizetői - utóbbi időben már a "Direct-esek" közül is sokan élvezhették a Filmbox mozicsatorna két programját. Eddig. Lekódolták a programokat.

    Immáron tehát nem lehet kódolatlanul elérni a az Intelsat 10-02 műholdról - ahonnan a Digi Tv műholdas DTH-csomagját és a UPC Direct szolgáltatását is sugározzák - a  Filmbox csatorna két adóját, a Filmboxot és a Filmbox Plust.

    Az SPI International 2010.  októberében határozta el csatornáinak térségünkben való megjelenését, az előzetes hírek akkor úgy szóltak, hogy az év dec. 31-ig lesz kódolatlanul látható a program. Utóbb már tudjuk: ezt 5 hónappal meg is fejelték örömünkre.

    Akinek nagyon megtetszettek az említett csatik - és akár fizetne is értük - a UPC és a T-Home rendszereinél érdemes e pillanatban főképp tapogatóznia.

    Aki pedig kódfeltörésben, okosításban és egyéb technikákban érdekelt jó ha tudja, hogy Conax kódrendszerrel kell megküzdenie a csatornákért az említett helyen.


    A filmcsati nélkül maradt műholdas előfizetők sem búsulhatnak: a UPC Direct a Nóta Tv-vel, míg a Digi Tv a Prizma Tv és a Reflektor Tv megjelenésével vigasztalta nézőit. Így tehát mindenki boldog!
    Facebook Blogger Plugin: Bloggerized by AllBlogTools.com Enhanced by MyBloggerTricks.com

    0 komment:

    Megjegyzés küldése

    Köszönjük a hozzászólást! Nézz be a Fórumra is!

    Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
    Loading...

    Archívum